Ittas volt a balesetet okozó sofőr

2020. 02. 12., sze - 12:44
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 48 éves balatonedericsi férfi ellen folytatott.

Az eljárás adatai alapján egy 48 éves balatonedericsi lakos 2019. november 12-én délelőtt a 84-es számú főúton közlekedett személygépkocsijával, Balatonederics irányából tartott Sümeg felé. Haladása során járművével először kidöntött egy közúti jelzőtáblát, majd a gépkocsi bal elejével nekiütközött a kereszteződésben forgalmi okból álló másik személyautónak. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. A rendőrök a helyszínen alkoholszondás ellenőrzést végeztek a sofőrrel szemben, mely pozitív eredménnyel zárult. Ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.