Ittasan okozott balesetet, majd elütötte a vétlen autó sofőrjét

2020. 05. 22., p - 06:01
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A balesetet okozó ittas férfi elütötte, majd 55 méteren át vitte a motorháztetőn a vétlen sofőrt, mert az vissza akarta tartani.

Közlekedési baleset történt 2020. május 19-én 18 óra 30 perckor Budapesten a XX. kerület Vágóhíd utca és Szepesség utca kereszteződésében, mert egy 68 éves férfi Mercédeszével nem adta meg az elsőbbséget egy Nissannak, melyet egy nő vezetett. Az ütközés következtében a Nissan áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol szemből, egy szabályosan közlekedő autó érkezett. A szemből érkező autó sofőrje, az ütközés elkerülése érdekében a kormányt jobb oldalra rántotta és az útpadkának ütközött.

A padkának ütközött autó vezetője kiszállt és a balesetet okozó Mercedes sofőrjéhez ment, aki ekkora már kiszállt az autóból. A vétkes sofőr felvette az úttestről a Mercedes rendszámtábláját, majd beszállt az autójába és az előtte álló férfit elütve próbálta a helyszínt elhagyni. A vétlen férfi ettől a motorháztetőre esett, akit a menekülő sofőr 55 méteren át vitt magával a motorháztetőn. Az elütött férfi – aki könnyű sérüléseket szenvedett - mindvégig erősen kapaszkodott a Mercedes motorháztetőjébe és csak lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem történt tragédia.

A balesethez riasztott rendőrök az erősen ittas 68 éves férfit a helyszínen elfogták, előállították és közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

A férfi vezetői engedélyét a rendőrség elvette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.