Ittasan okozott halálos balesetet

2019. 06. 25., k - 10:52
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A Szentendrei Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint egy 46 éves nő 2018. november 20-án 13 óra 40 perckor Seat típusú személygépkocsijával közlekedett  a 11306-os számú úton, Horány felől a Pásztor rév irányába. Haladása során az út 750 méterszelvényében az úttestről lehaladt majd egy fának ütközött. A baleset következtében a Seat utasa a helyszínen életét vesztette.  Az ügyben beszerzett orvosszakértői vélemény alapján a 46 éves nő a baleset idején ittas állapotban vett részt a közúti közlekedésben. A nyomozók a nőt halált okozó ittas járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

"

A szentendrei rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

"

"

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja járművezetők figyelmét a közúti közlekedési szabályok betartására, amely szerint járművet az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A szeszes ital és a bódító szer már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Fogyasztásuk hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, a baleseti kockázat ezáltal kimagasló. Aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait valamint a közlekedés más résztvevőit is.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben az ózdi bántalmazó

A nyomozók Budapesten fogták el azt a 39 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazott ózdi otthonában egy 65 éves nőt, hogy az asszony később belehalt sérüléseibe.

 

Tolvaj Karcagon

A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a Karcagon történt lopás gyanúsítottját.

 

Deák Jánosra emlékeztek

Az 5 Fegyver Kupa SE a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lőterén szervezett lőversenyt a nemrégiben fiatalon elhunyt lőkiképző emlékére.

 

Kábítószergyanús anyagokat birtokoltak

A győri nyomozók két embert fogtak el, mivel a ruházatukból, majd a későbbi kutatás alkalmával a lakóhelyükről is több kábítószergyanús anyag került elő.

 

Keressük őket

A dunakeszi rendőrök a lakosság segítségét kérik.

 

Hat határsértő Csongrád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.