Ivott, majd vezetett, végül ütközött és elhajtott

2019. 04. 06., szo - 10:44
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közúti cserbenhagyás és járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult eljárás egy 36 éves várpalotai férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Az eljárás adatai szerint egy 36 éves helyi lakos személygépkocsival közlekedett 2018. július 22-én 2 óra 35 perc körül Várpalota belterületén, a Thury György téren, a Táncsics Mihály utca felől az Árpád utca irányába. Haladása során a Thury György tér és az Árpád utca találkozásánál, az Elsőbbségadás kötelező! jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva behajtott a kereszteződésbe, ahol a jármű első részével nekiütközött az Árpád utcában a tőle balról érkező autó oldalának. Az ütközést követően a balesetet okozó nem állt meg, hanem a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül elhagyta.

A baleset bejelentését követően a várpalotai járőrök az akkor még ismeretlen járművezetőt azonosították, és a baleset helyszínéhez közel, egy parkolóban vonták intézkedés alá. Ennek során a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért további mintavétel céljából előállították az orvosi ügyeletre.

A férfi ellen közúti cserbenhagyás és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

baleset


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.