Jármű önkényes elvétele miatt felelhet

2020. 11. 13., p - 12:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást.

A járőrök 2020. július 18-án 23 óra 30 perc körül, Debrecen belvárosában igazoltattak egy helyi lakost, aki egy kivilágítatlan autót tolt. Az ellenőrzés során a 22 éves férfi azt mondta, hogy azért tolja a járművet, mert kifogyott az üzemanyag, azonban a műszerfal állapota nem erre utalt. Kiderült, hogy a gépkocsit egy közeli parkolóból vitte el, előtte azonban a gyújtáskapcsolóról lebontotta a burkolatot, de többszöri próbálkozás ellenére sem tudta beindítani.

A rendőrök elfogták, előállították és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, beismerő vallomást tett.  

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!