Játékpisztollyal raboltak a Gellért hegyen

2021. 09. 27., h - 06:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök négy napon belül elfogták az elkövetéssel gyanúsítható három fiatalt.

 Budapesti Rendőr-főkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy háromfős társaság tagjaival szemben, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2021. szeptember 19-én 21 óra körül a Gellért hegyen megfenyegettek négy fiút, és értékeik átadására szólították fel őket. Az egyik elkövető a nyomaték kedvéért egy valódinak tűnő pisztolyt is elővett a zsebéből. A sértettek egy mobiltelefont és egy fülhallgatót adtak át a fenyegetés hatására, majd a tettesek elmenekültek a helyszínről. Az eset során senki sem sérült meg. A történtekről csak másnap, szeptember 20-án tettek bejelentést a rendőrségen.

 

A BRFK Rablási Osztályának nyomozói azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket 2021. szeptember 24-én XI. kerületi tartózkodási helyükön elfogtak és előállítottak. Egyiküknél megtalálták és lefoglalták a rablásnál használt fegyvert is, amiről kiderült, hogy egy játékpisztoly.

 

A 18 éves K. Balázst, a 16 éves F. R-t és a 14 éves F.A-t kétrendbeli rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbevételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanúsítottak kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Díjkitűzés visszavonása

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 16010/520/2013. bü. számú ügyben tett díjkitűzését.

 

Fűteni már nem fog

A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy 56 éves férfit, aki betört egy felújítás alatt álló házba, ahonnan elvitte a beépítésre váró gázkazánt.