Jogosítvány nélkül vezetett a Károly körúti balesetben elhunyt 17 éves fiú

2020. 11. 03., k - 10:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A villanyoszlopnak csapódott autó az ütközéskor teljesen összeroncsolódott.

A Budapest V. kerületében, a Károly körúton 2020. november 1-jén történt halálos baleset vizsgálata szakértők bevonásával folytatódik. Az ütközéskor az autó összeroncsolódott, így azt, hogy az autót vezető fiú és utasa használta-e a biztonsági övet, orvosszakértő tudja megállapítani. A balesetben elhunyt fiatal jogosítvány nélkül vezetett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatja a büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.