Jogosulatlanul megszerzett bankkártyával több százezer forintot vett fel

2019. 10. 18., p - 07:27
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Enyingi Rendőrőrse befejezte a dégi férfival szemben csalás bűntett miatt folytatott ügy vizsgálatát.

Bankkártyát loptak egy idős férfitól. A sértett fia tett feljelentést a rendőrségen 2019. július 3-án arról, hogy előző nap édesapját dégi otthonában meglátogatta. Beszélgetés közben apja utalást tett arra, hogy a nevére kiállított bankkártya hollétéről egy hónapja nincs tudomása. Fia felkereste az érintett bankfiókot, ahol azt a felvilágosítást kapta, hogy június közepéig a kártyával több, mint félmillió forint készpénzt vettek fel. A feljelentő a kártya letiltásáról gondoskodott, majd a rendőrség segítségét kérte az elkövető felkutatása érdekében.

A nyomozók az eset vizsgálata során beszerzett információk alapján azonosították, és 2019. augusztus 27-én gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt, aki beismerő vallomást tett. A 21 éves dégi férfi elmondta, hogy többször járt a sértettnél, aki egyik alkalommal kiejtette ruházatából a bankkártyát a pin kódjával együtt, ő pedig azokat felvette, eltette, majd több alkalommal jogtalanul készpénzfelvételre használta. Az ilyen módon megszerzett pénzt elköltötte, abból telefont, ruhát és élelmiszert vásárolt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában az Enyingi Rendőrőrs munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.