Jogosulatlanul vették át a sértett nyugdíját, de aznap elfogták őket

2021. 07. 26., h - 13:14
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két hajdúböszörményi nőnek csalás miatt kell felelnie.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a két nő 2021. július 23-án megbeszélte, hogy átvernek egy postai kézbesítőt és tőle átveszik a sértett nyugdíját.

Míg az egyik gyanúsított a 74 éves nő lányának adta ki magát, addig társa tanúként igazolta őt, így közel 120 ezer forintot csaltak ki. A bejelentést követően a feltételezett elkövetőket aznap délután elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. Mindketten beismerő vallomást tettek. A jogtalanul átvett pénzt a nyomozók hiánytalanul lefoglalták és visszaadták a sértettnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.