Jókor voltak jó helyen a járőrök

2020. 10. 30., p - 08:58
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások megakadályoztak egy rablást Debrecenben, a nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrök Debrecenben, a Kishegyesi úton járőröztek 2020. október 2-án 23 óra körül, amikor egy bevásárlóközpont bejáratánál azt vették észre, hogy egy férfi többször a földre lök egy nőt. Azonnal odamentek hozzájuk, és a nő elmondta nekik, hogy a támadója el akarja lopni a táskáját. Az egyenruhások elfogták a 32 éves helyi lakost, akit előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a férfit rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

A nyomozás adatai szerint a sértett a bevásárlóközpont bejáratánál várakozott, amikor a gyanúsított odalépett mellé, felvette a táskáját földről és egyszerűen elsétált vele. A fiatal nő utánament, megfogta a táskát és próbálta visszaszerezni, azonban támadója többször is ellökte őt. Az egyenruhások ekkor érkeztek oda hozzájuk és elszámoltatták a férfit.

A Debreceni Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.