Kabala a holland juhászkutya talált drogot Budapesten

2017. 09. 12., k - 06:17
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kőbányai rendőrök 52 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le egy Hős utcai lakásban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2017. szeptember 11-én 13 óra körül a Hős utcában igazoltatták D. Andrea 38 éves budapesti lakost. A nő a személyazonosságát nem tudta hitelt érdemlően igazolni, ezért a rendőrök a Hős utcai lakásába kísérték, ahol átadta nekik a személyi igazolványát.

Az igazoltatás közben a lakásban az egyenruhások drogfogyasztás jeleit látták, ezért a helyszínre hívták a nyomozókat, illetve egy kábítószerkereső kutyát. Kabala a holland juhászkutya végül 6 gramm kábítószergyanús fehér port és 46 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket talált a lakásban, amit a nyomozók lefoglaltak.

A rendőrök a nőt a helyszínen elfogták, és a kerületi rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Vele szemben kábítószerbirtoklás bűntett elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!