Kabátzsebből lopott 12,5 milliót, elfogták

2020. 11. 05., cs - 11:44
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siklósi rendőrök lopás, kábítószer birtoklása és kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoztak.

Egy beremendi férfi 2020. április 18-án tett feljelentést a rendőrségen, mert április 9-e és 17-e között valaki bement a házába, és a szekrényben lévő kabátja zsebéből ellopott 12,5 millió forintot.

A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy a férfi nevelt lányának barátja többször is egyedül maradt az ingatlanban, majd az egyik alkalommal kilopta a pénzt a kabátból. A nyomozás során az is kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésében a fiú anyja is segédkezett, a felbujtó pedig a nő új barátja volt.

Gyanúsítotti kihallgatásukon mindhárman részletes beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy a pénz nagy részét felélték, a felbujtó pedig azt is elmondta, hogy a pénzből autót vett, rendezte korábbi tartozásait, illetve a kábítószer-fogyasztását is ebből fedezte.

Mindhárom gyanúsítottnál felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, amelyet később a szakértői vizsgálat alá is támasztott.

A rendőrök a felbujtótól közel kétszázezer forintot, karórákat, ékszereket, telefont és egy autót is lefoglaltak.

A gyanúsítottak az eljárás során a kár teljes összegét visszautalták a sértettnek.

A 33 éves szegedi felbujtó, a 41 éves siklósi nő, valamint a 18 éves fia ellen lopás és kábítószer birtoklása miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság. Az anyát és az élettársat – tekintettel arra, hogy a fiú az elkövetés idején még nem töltötte be a 18. életévét – kiskorú veszélyeztetésével is gyanúsította a hatóság.

A rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat a napokban megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.