Kábítószer és több millió forint

2020. 01. 17., p - 15:01
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A füzesabonyi rendőrök őrizetbe vették az aldebrői férfit.

Ahogy arról korában hírt adtunk, a füzesabonyi rendőrök őrizetbe vettek egy 39 éves kápolnai férfit, aki ellen jelenleg letartóztatása mellett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt tart az eljárás.

Az ügyben információ merült fel arra vonatkozóan, hogy egy aldebrői lakos is összefüggésbe hozható a bűncselekmény elkövetésével. A nyomozók 2020. január 15-én kutatást tartottak az otthonában, melynek során kábítószergyanús anyagot, növényi származékot és több millió forintot találtak. Az előzetes szakértői vélemény alapján a lefoglalt anyagok kábítószernek minősülnek, ezért a 27 éves férfit kábítószer birtoklása bűncselekmény gyanúja miatt hallgatták ki, továbbá őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

Az Egri Járásbíróság 2020. január 17-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.