Kábítószer hatása alatt rongált

2019. 07. 20., szo - 07:07
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint egy 40 éves osztrák állampolgár 2018. augusztus 26-án a délutáni órákban megjelent egy ismerőse várbalogi házánál, majd megkérte az ott tartózkodó férfit, hogy kísérje el őt a jánossomorjai benzinkútra. Itt 40 liter benzint vásárolt, majd amikor visszatértek a házba, akkor az üzemanyagot tartalmazó kannákból elkezdte kilocsolni a benzint a vendéglátója nádfedeles szaunájának tetejére, majd a nála lévő öngyújtóval megkísérelte felgyújtani az építményt. Az udvaron tartózkodó egyik férfi látva, hogy mire készül, kicsavarta a zavart ember kezéből az öngyújtót és értesítette a rendőrséget. A járőrök a helyszínen átvizsgálták a rongáló által használt lakást, ahol egy tasakban, zöld színű növényi anyagot találtak, amit lefoglaltak. A férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt a nyomozók kábítószer birtoklása vétség, valamint rongálás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ürgére vadászott

Összesen 47 csapdát állított fel a ságújfalui férfi Piliny külterületén.

 

Illegális migránsok Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.