Kábítószer-kereskedelem a gyanú

2020. 07. 22., sze - 09:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 31 és egy 27 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a hajdú-bihari nyomozók.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársainak olyan információ jutott tudomására, hogy egy 31 éves és 27 éves férfi az ország több településén rendszeresen, több személynek értékesített kábítószert. A Hajdú-Bihar megyei nyomozók felkérésére a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége 2020. július 18-án Kenderesen, illetve Gyulán elfogta őket. Egyikük táskájában több mint két kilogramm kábítószergyanús anyagot, illetve az értékesítéshez, használathoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. 

A 31 éves kisújszállási és 27 éves esztári lakosokat kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. Velük szemben az eljárást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság 2020. július 21-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.