Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfiak őrizetben

2020. 08. 12., sze - 09:20
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A békéscsabai rendőrök Békésen elfogtak két férfit, miután egyikük egy szatyorban közel fél kilogramm kábítószer gyanúját keltő növényi törmeléket adott át a másiknak. Órákkal később a békési rendőrök egy harmadik férfit is előállítottak, aki a gyanú szerint vásárolt a párostól, majd az anyagot továbbértékesítette.

Békés megyében, 2020. augusztus 11-én három, kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfit fogtak el a rendőrök. Közülük ketten 13 óra 15 perc körül találkoztak Békésen, a Csokonai utcában. Egyikük, a 45 éves békési R. Attila egy nylon szatyorban közel fél kilogramm növényi törmeléket adott át a másik férfinak, a 44 éves szintén békési Sz. Tamásnak. A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőreivel közvetlenül azután fogták el őket, hogy a kábítószer gyanúját keltő anyag átadása megtörtént. A szatyorban a növényi törmelék mellett közel 300 ezer forint készpénz is volt, amit a rendőrök az anyaggal együtt lefoglaltak. Öt órával később a Békési Rendőrkapitányság rendőrei elfogtak és előállítottak egy harmadik békési férfit is, aki a gyanú szerint korábban Sz. Tamástól vásárolt R. Attilától származó kábítószer gyanúját keltő anyagot. A 49 éves E. Zoltán a nyomozás eddigi adatai szerint a tiltott bódító hatású szerből többeknek adott, tehát ismerőseihez hasonlóan kábítószert terjeszthetett. A nála tartott házkutatáson a rendőrök élő kendertöveket és szárított növényi törmeléket foglaltak le.  A Békési Rendőrkapitányság mindhárom férfit őrizetbe vette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.