Kábítószer-kereskedő rendőrkézen

2019. 11. 17., v - 05:05
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy szerb férfival szemben. 

A nyomozás adatai szerint a 41 éves szerb állampolgárságú M. Attila szervezte nagy mennyiségű kábítószer csempészetét Hollandiából Magyarországra, és egy újabb szállítmány szállítását tervezte, amiért 2019. november 7-én Hollandiába utazott. Az ott beszerzett kábítószert két magyar férfinek adták át, akik két gépkocsival indultak Magyarországra. 2019. november 12-én 6 órakor a német rendőrök intézkedés alá vonták B. Dániel 25 éves és K. Viktor 35 éves magyar állampolgárokat. B. Dániel autójában egy speciálisan kialakított rejtekhelyen 12 kilogramm kábítószergyanús fehér port – a gyorsteszt alapján amfetamint ­ – találtak, és foglaltak le a rendőrök. A német hatóságok a két férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásuk indítványozását.

Ezzel egyidőben a KR NNI munkatársai tartózkodási helyén, egy Zala megyei településen elfogták M. Attilát, akinek lakásán kutatást tartottak a nyomozók, és nagy mennyiségű készpénzt, eurót és egy gépkocsit foglaltak le.

M. Attilát előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit az illetékes bíróság elrendelt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nem tétlenkedtek a rendőrök

Egy örkényi járőr hozta az információt egy kristállyal üzletelő férfiről, a dabasi nyomozók a végére jártak. A bíróság azóta letartóztatta.

 

Kamionban bújtak meg

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Határrendészeti összesítő Csongrád-Csanád megyéből

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 73 határsértő Csongrád-Csanád megyében szombaton. A rendőrök 48 főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket, 9 személyt elfogtak, 30 fő bejutását pedig megakadályozták.

 

Lezárt akta: nem adott elsőbbséget

A bajai rendőrök vádemelést javasolnak azzal a férfivel szemben, aki közlekedési szabályt szegett, és ezért egy motoros megsérült.

 

Határsértőket tartóztattak fel Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Határsértő Tompánál

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Tompánál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.