Kábítószer-kereskedők rendőrkézen – videóval

2017. 04. 12., sze - 07:53
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A csepeli rendőrök elfogtak három fiatal férfit és egy fiatal nőt, akiktől többféle kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2017. április 11-én 18 óra körül megjelentek egy Budapest XXI., Vihorlát utcai lakásnál, mivel gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy az ott lakó 19 éves V. Tamás kábítószert árul. V. Tamást a rendőrök a helyszínen elfogták, mivel lakásának átvizsgálásakor különféle kábítószergyanús anyagokat találtak növényi törmelék formájában.

 

A nyomozók húsz perccel később társa, a 20 éves budapesti K. Zsolt Budapest XXI., Fagyalkás utcai lakásán is házkutatást tartottak, ahol körülbelül 100 gramm kábítószergyanús anyagot, digitális mérleget, növényőrlőt, százezer forint készpénzt és 165 különböző méretű, kábítószer tárolására használt simítózáras tasakot találtak. K. Zsoltot a helyszínen elfogták.

 

A két férfival szemben a kerületi rendőrkapitányságon kábítószer-kereskedelem bűntett miatt indult eljárás, mely során a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 

Ezt követően a beszerzett adatok alapján a csepeli nyomozók az éjjel folyamán egy Budapest XXI., Katona József utcai lakásban tartottak házkutatást, mivel gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy az ott lakó L. Márk kábítószert árul. A házkutatás során a rendőrök a helyszínhez közel parkoló 20 éves budapesti férfi által használt két gépkocsit is átkutatták, amelyek belső teréből és a csomagtartójából lefoglaltak 203,5 gramm marihuanát. L. Márkot a helyszínen elfogták.

 

A rendőrök ezzel párhuzamosan házkutatást végeztek Budapesten, a XX. kerületben T. Judit Kossuth Lajos utcai lakásában, ahonnan hetvenezer forint készpénzt, 10,27 gramm marihuanát, 1,1 gramm amfetamint, egy digitális mérleget és egy növényőrlőt foglaltak le. A 22 éves budapesti nőt elfogták, és L. Márkkal a csepeli rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 

L. Márkkal és T. Judittal szemben kábítószer-kereskedelem bűntett miatt indult eljárás és – őrizetbe vételük mellett – a nyomozók előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.