Kábítószerrel kereskedőkre csaptak le a szabolcsi nyomozók

2020. 12. 12., szo - 12:09
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a bűnszövetség tagjait őrizetbe vették.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. Sz. 24 éves hajdúböszörményi, M. R. 43 éves nyíregyházi, és M. Zs. A. 46 éves kótaji lakosok ellen. A nyomozók 2020. december 10-én a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak részvételével összehangolt rendőri akció keretében Kótajban fogták el a bűnszövetség tagjait. A nyomozás adatai szerint a szabolcsi testvérpár hajdúböszörményi társuktól vásárolták a kábítószert azért, hogy azt anyagi haszonszerzés érdekében a megyében árusítsák. A rendőrök a kutatás alatt kétféle kábítószer gyanúját keltő anyagot, 126,7 gramm fehér színű masszát, és 52 darab szürke színű tablettát foglaltak le. A házban a kereskedésre utaló eszközöket, így a kiméréséhez szükséges mérleget, csomagolóanyagokat, valamint több százezer forint összegű készpénzt, és ékszereket is lefoglaltak. A bűnszövetség tagjait a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuknak indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.