Kábítószert birtokolt - videóval

2016. 11. 16., sze - 10:49
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Jelentős mennyiségű kábítószert találtak a rendőrök Budapesten a belvárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányág Felderítő Főosztálya nyomozást folytat M. Zoltán 39 éves budaörsi lakos ellen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntett elkövetése miatt.

A férfit a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságának járőrei 2016. november 15-én 12 óra 15 perc körül közúti ellenőrzés során autójában igazoltatták. A sofőr zavartan viselkedett, ezért a rendőrök az általa használt gépjárművet is átvizsgálták. Az autóban a járőrök egy nagyméretű utazótáskában több mint 18 kilogramm (18.763 gramm) kábítószergyanús növényi származékot, feltehetően marihuánát, illetve 367,8 gramm szintén kábítószergyanús fehér port találtak.

A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, előállították, majd őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség kezdeményezi a M. Zoltán előzetes letartóztatásának indítványozását. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.