Kábítószert fogyasztott a társaság

2020. 12. 04., p - 11:50
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két horti és a két gyöngyösi lakost gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.

Állampolgári bejelentés alapján jelentek meg a rendőrök 2020. december 3-án 20 óra 15 perc körül egy gyöngyösi lakásnál, ahol különböző helyeken kábítószergyanús fehér port és zöld növényi törmeléket találtak, majd foglaltak le.

Az ott tartózkodó négy személyt előállították a városi rendőrkapitányságra, és a velük szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív értéket mutatott.

A 31 éves Á. Esztert, a 33 éves Á. Róbertet, valamint a 31 éves B. Dánielt és Cs. Rolandot kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.