Kalapáccsal hadonászva akarta megakadályozni a földkimérést

2021. 02. 26., p - 20:18
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tamási Rendőrkapitányságon hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki azt a földtulajdonost, aki Tolnanémedi polgármesterét akadályozta munkájában.

Tolnanémedi polgármestere tett bejelentést a Tamási Rendőrkapitányságra 2021. február 26-án a délelőtti órákban, mert a település mellett levő földterületen egy önkormányzati út kimérése során szóváltásba keveredett egy helyi földtulajdonossal, aki erőszakkal fenyegette őt, ezért végül munkáját nem tudta elvégezni. A feljelentő a helyszínre kiérkező rendőröknek elmondta, hogy egy – az önkormányzat tulajdonába tartozó – út pontos helyének megállapítása és kijelölése miatt egy földmérővel ment ki a területre, ahova az egyik, az út nyomvonalával szomszédos föld tulajdonosa nem akarta beengedni. A férfi ingerülten kiabálni kezdett, majd az út kijelöléséhez használt karók leveréséhez előkészített kalapácsot felemelte, és legalább egy alkalommal a sértett felé ütésszerű mozdulatot tett. Végül a föld tulajdonosa csak saját fia többszöri kérésére rakta le a kalapácsot.

A nyomozók helyszíni szemlét tartottak, és az elsődleges intézkedéseket követően az eset kapcsán előállították az 53 éves Tolnanémediben élő férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A eset körülményeinek teljeskörű vizsgálatát a Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán folytatják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.