Kalapáccsal ütött – a nyomozók őrizetbe vették

2020. 10. 28., sze - 08:49
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2020. október 27-én őrizetbe vett egy 50 éves kecskeméti lakost. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Kecskeméten, a Zsinór utcában egy kalapáccsal bántalmazta unokaöccsét. Ennek következtében a 21 éves helyi sértett – az elsődleges orvosi vélemény alapján – életveszélyes koponyasérülést szenvedett.

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésével gyanúsítható férfi beismerő vallomást tett. A nyomozók előterjesztést tesznek az őrizetben lévő gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.