Kamerák előtt döntött fel egy szobrot

2018. 08. 19., v - 10:38
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alig két óra alatt azonosították a szegedi rendőrök azt a nőt, aki egy ideiglenes szoborkiállításon megrongált egy alkotást a belvárosban. A nő bevallotta tettét.

A rendőrségre 2018. augusztus 18-án 18 óra után érkezett bejelentés, hogy valamivel korábban egy nő a szegedi Dugonics téren kialakított szoborparkban, az egyik egész alakos munkához odament, és azt az emelvényéről ledöntötte. A szobor ennek következtében összetört. A rendőrség azonnal megkezdte az elkövető felkutatását, akit a helyszínen levő térfigyelő kamerák segítségével, alig két órán belül azonosítottak is. Gyanúsítotti kihallgatásán a nő a szobor feldöntését elismerte.
A 34 éves Cs. Adrienn ellen nagyobb kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság az illetékes ügyészségen kezdeményezte a gyanúsított letartóztatásának indítványozását.


Hírfolyam

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.

 

Újabb hat szabályszegő őrizetben

A szekszárdi rendőrök az elmúlt napokban négy engedély nélkül vezető sofőrt, egy bolti tolvajt és egy távoltartás szabályait megszegő férfit állítottak bíróság elé.

 

Unokázós banda

Idős embereket átverő csoportra csaptak le a budapesti nyomozók.

 

Pár óra alatt elfogták

A berettyóújfalui nyomozók előállítottak egy 33 éves komádi férfit, aki a gyanú szerint egy horgásztó melletti büféből lopott.