Karókkal, botokkal támadtak-a rendőrök elfogták őket

2020. 09. 01., k - 06:46
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői nyomozók őrizetbe vették azt a három valkói férfit, akik egy bárban szórakozás helyett, több embert is megsebesítettek.

A rendőrségre 2020. augusztus 28-án este 23 óra körül érkezett a bejelentés, miszerint egy gödöllői szórakozóhelyen egy társaság több embert karókkal, botokkal bántalmaz.

A gyanú szerint a három férfi mulatozni indult a bárba, ott azonban néhány kör elfogyasztása után a csapat egyik tagja és egy ott tartózkodó férfi összeszólalkozott egymással, majd dulakodás alakult ki közöttük. A nemkívánatos vendégek ezt követően távoztak a helyszínről, azonban kis idő múlva karókkal és botokkal felfegyverkezve tértek vissza az orfeumba. Azonnal a tömegre támadtak, és a náluk lévő husángokkal vaktában dobálóztak és ütöttek akit csak értek, melynek során többen megsérültek.

A nyomozók sorban hallgatták ki a tanúkat és alapos adatgyűjtést végeztek, majd néhány órán belül mindhárom elkövetőt azonosították és lakóhelyeikről a rendőrkapitányságra előállították őket. A nyomozók a 19 éves R. Andrást csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, a 21 éves V. Lászlót csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntettének, a 20 éves O. Attilát pedig csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A rendőrök a három férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásuk indítványozását, melyet a bíróság azóta elrendelt. Velük szemben a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.