Katalizátorért jöttek

2021. 05. 18., k - 13:17
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök öt főt vettek őrizetbe, akik Tatabányán egy jármű katalizátorát akarták ellopni, azonban őket megzavarták a bűncselekmény közben. Később visszatértek, de ekkor már várták őket a rendőrök.

Öt férfi jött Tatabányára 2021. május 16-án késő éjszaka egy személyautóval. Nem céltalanul akartak bolyongani a városban, hiszen a csomagtartóban akkumulátoros fűrész, tartalék fűrészlapok és kesztyűk, valamint autóemelő volt. Egy járművet kiválasztottak, aminek a katalizátorát akarták ellopni. A kiszemelt gépkocsit megemelték, és a fűrésszel a kipufogó cső átvágását megkezdték. Egy szolgálaton kívüli rendőr észlelte a furcsa zajt és fényeket, ekkor értesítette a kollégáit. Az elkövetők félbehagyták a munkát, majd sietve  távoztak. A kiérkező rendőrök megtalálták a megemelt, rongált járművet. A rendőrök visszavárták a tetteseket, a számításuk beigazolódott. Egy fehér színű személygépkocsit vontak intézkedés alá május 17-én 0 óra 20 perckor, amiben egy 52 éves, 41 éves, 40 éves, 30 éves és egy 24 éves férfi tartózkodott. A kérdésekre eltérő válaszokat adtak, a rendőrök a járműben megtalálták az akkumulátoros szerszámot és a kiegészítőket.

Azt is megállapították, hogy a 30 éves sofőr a járművezetés eltiltás hatálya alatt áll. Az oroszlányi lakosokat a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították és őket a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük lopás bűntett kísérlet miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök a bűncselekményhez használt eszközöket lefoglalták. Az öt férfi már nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. A rendőrség őket őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatásukra. A tatabányai rendőrök az elmúlt hetekben szintén elfogtak olyan személyeket, akik katalizátort loptak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.