Katalizátorlopás - négy férfi őrizetben

2021. 01. 26., k - 06:54
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök 12 órán belül elfogtak egy társaságot, amelynek tagjai ellopták egy parkoló autó katalizátorát a gyanú szerint.

A tulajdonos 2021. január 24-én délelőtt vette észre, hogy érdi háza előtt leállított autójának katalizátorát levágták és elvitték. A művelettel kb. 1 millió forintos kárt okoztak.

A rendőrök néhány óra alatt azonosították a bűncselekmény tetteseit, a négy férfit 2021. január 24-én 22 óra körül elfogták. Az általuk használt jármű hátsó üléssora alatt egy láncos csővágót találtak néhány szövetkesztyű társaságában. A gyanú szerint a társaság egyik tagja a közelben várakozott egy gépkocsiban, míg három társa a kinézett jármű alól levágta, elvitte a katalizátort.

Az előállítottak közül a 18 éves R. Alex, a 29 éves O. József, valamint a 20 éves G. Árpád beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a 27 éves A. Szilveszter tagadott.

Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a négy őrizetbe vett férfi ellen, egyben kezdeményezik letartóztatásukat.

A rendőrök vizsgálják, hogy az utóbbi időben Pest megye területén történt hasonló jellegű bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e a most elfogott társaság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük őket

A nyíregyházi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Ez is lopás

A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki az autójára helyezett kerékbilincset levágta és elvitte.

 

Lopás miatt felelhet

A Siklósi Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz egy 42 éves férfi ellen, aki több mint 600 szőlőoszlopot tulajdonított el Nagyharsányban.