Katalizátorokat lopott

2019. 12. 13., p - 10:37
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári nyomozók egy 21 éves férfit gyanúsítanak az elkövetéssel.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2019. december 12-én lopás miatt indított nyomozást. Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettes pár nappal korábban egy kaposvári mezőgazdasági gépkereskedés telephelyére hatolt be, ahol raktárakat tört fel, végül a telephelyen álló több jármű katalizátorát kivágta és eltulajdonította.

Az adatgyűjtés során a hatóság látókörébe került egy 21 éves helyi lakos. A nyomozók a feltételezett elkövetőt még aznap elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A férfit lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerte tettét. A rendőrök az eltulajdonított katalizátorokat megtalálták, lefoglalták majd visszaadták a jogos tulajdonosnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.