Katalizátort akartak lopni, de tetten érték őket az óbudai rendőrök

2020. 12. 31., cs - 09:16
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A négy feltételezett elkövetőnél a szerszámokon kívül kábítószergyanús port is találtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2020. december 24-én tetten értek, és elfogtak négy katalizátortolvajt az Ipartelep utcában. A rendőrök először két gyanús férfira figyeltek fel 2 óra 45 perc körül, akik közül az egyik egy megemelt autó alatt feküdt, a másik mellette guggolt. Amikor a rendőröket észrevette a két férfi, vissza akartak menni az autójukhoz, amelyben két társuk várakozott. A járőrök ekkor igazoltatták őket, valamint átkutatták az autót és a négy férfi zsebét.

A rendőrök katalizátorlopáshoz alkalmas eszközöket, illetve alufóliába csomagolva kábítószergyanús fehér port találtak a 40 éves, budapesti H. Józsefnél, a 49 éves, szintén budapesti Sz. Valentinnél, és harmadik társuknál, egy 32 éves román állampolgárnál. Negyedig társukon kívül mindhárom férfi ellen más hatóságoknál büntetőeljárás van folyamatban, többek között lopás és kábítószer birtoklása miatt.

A III. kerületi rendőrök a négy embert előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették őket, és lopás bűntett kísérlet, illetve – a három férfit – kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük szabálysértési feljelentést is tettek a kijárási tilalom megszegése miatt. Az illetékes bíróság 2020. december 26-án elrendelte letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.