Késsel hadonászott és vitorlát szabdalt a horgász, a rendőrök elfogták

2020. 09. 28., h - 11:50
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt gyanúsítottként kihallgattak egy 66 éves felsőörsi lakost.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy 66 éves felsőörsi lakos ellen a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon. Az eljárás adatai alapján a férfi 2020. szeptember 27-én, a késő délutáni órákban Alsóörsön horgászott egy mólóról, amikor a jelzése ellenére egy hozzá közel elhaladó vitorlás leszakította a horgászbotjának szerelékét. A férfi ezután az éppen kikötő hajó után eredt, majd felment rá, és szóváltásba keveredett az azon utazó házaspárral, akik értesítették a rendőrséget. A vita hevében a horgász egy késsel hadonászva felsértette az egyik vitorlát is. A kiérkező járőrök a helyszínen elfogták az elkövetőt, majd előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.