Késsel végzett volt barátnőjével

2017. 09. 08., p - 11:33
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottat perceken belül a helyszín közelében fogták el a nagykanizsai járőrök.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, 2017. szeptember 7-én 11 óra 23 perckor érkezett bejelentés a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Nagykanizsán, a Csány László utcában megszúrtak egy nőt, aki a földön fekszik.

A kiérkező rendőrök a helyszín közelében észlelték a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható N. Tibor 39 éves helyi lakost, aki menekülni kezdett, közben pedig egy késsel megsebesítette önmagát. A járőrök a férfit percek alatt elfogták és intézkedtek orvosi ellátásáról.

A megalapozott gyanú szerint a férfi, előzetes szóváltást követően egy késsel többször megszúrta és megvágta korábbi barátnőjét, aki a helyszínen életét vesztette.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - indított eljárást a 39 éves nagykanizsai férfi ellen. A nyomozók kezdeményezték a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Meghalt a sofőr

Teljes szélességében lezárták a 4616-os út balesettel érintett szakaszát Abony térségében.

 

Kifosztás miatt felelhet

Az esztergomi rendőrök őrizetbe vették azt a 33 éves férfit, aki egy bisztróban eltulajdonította a sértett pénztárcáját.

 

Engedély nélkül vezettek

A rendőrök szabálysértési őrizetbe vettek két férfit, akik úgy vettek részt a közúti forgalomban, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkeznek.

 

Csiribí-csiribá

A Pest megyei rendőrök újabb veszélyes karavánokat tüntettek el a forgalomból.