Két jobbos cipőt lopott

2019. 09. 25., sze - 14:04
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a 38 éves gyanúsítottat.

Az egyik kecskeméti áruházban 2019. szeptember 24-én kora délután megjelent egy férfi, aki a vásárlótérben kihelyezett márkás cipők közül két jobbos lábbelit vett magához, azokból az áruvédelmi eszközt kitépte, majd a termékekkel együtt fizetés nélkül távozott. Saját, régi cipőit az üzletben elrejtette.

A bevásárlóközpont biztonsági őrének lett gyanús a férfi, aki furcsa módon mindkét lábán jobbos cipőt hordott. Ekkor ellenőrizték a boltban az árukészletet, és így fény derült a lopásra. A 42-es és a 44-es méretű lábbelik eltulajdonításával közel 60.000 forint kárt okozott a tettes. Az üzletvezető azonnal értesítette a rendőrséget, a biztonsági szolgálat pedig visszatartotta a férfit a járőrök érkezéséig.

Az egyenruhások előállították V. Tamást a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták és őrizetbe vették lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók előterjesztést tesznek a 38 éves helybéli letartóztatásának indítványozására.

 

A kép illusztráció.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.