Két órán belül elfogták a közveszéllyel fenyegetőt

2021. 08. 18., sze - 18:50
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök két órán belül elfogtak egy 58 éves férfit, aki bejelentette, hogy egy bombát helyezett el egy helyi bevásárlóközpontban.

A rendőrség ügyeletére 2021. augusztus 18-án 16 óra 11 perckor egy utcai telefonfülkéből érkezett bejelentés, hogy egy szegedi bevásárlóközpontban bomba fog robbanni. A kiérkező rendőrök az áruház területét kiürítették, majd megkezdték az épület átvizsgálását.

Az elvégzett adatgyűjtések eredményeként rövid időn belül látókörbe került a feltételezett elkövető, akit a helyszín közelében – miközben az eseményeket figyelte – elfogtak az egyenruhások.

A férfit a rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vették, elszámoltatása jelenleg is folyamatban van, ellene közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult eljárás.


Hírfolyam

 

Keressük a rongálót

A Kaposvári Rendőrkapitányság a 14010/851/2025. bűnügyi számon rongálás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 

Felismeri a fiatalokat?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.

 

Keressük Vaskó Krisztofert!

A Szerencsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 17 éves, taktabáji fiú eltűnése ügyében.

 

Működik a jelzőrendszer: A gyanú gyermekpornográfia

Őrizetbe vették a rendőrök azt a megyaszói férfit, akinek a számítógépén gyermekekről készült képeket találtak, illetve azt a miskolci férfit, aki kiskorúaktól csalt ki szexuális tartalmú fotókat.