Két órán belül elfogták a rendőrök a tolvajt

2020. 07. 20., h - 14:01
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a tiszatarjáni férfit, aki egy idős házaspár otthonába besurrant, és csaknem egymillió forintjukat el akarta lopni.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 24 éves férfival szemben.

A gyanúsított 2020. július 17-én a kora délutáni órákban Tiszatarjánban, egy helyi idős házaspár otthonába besurrant, ahonnan spórolt pénzüket, mintegy egymillió forintot magához véve kívánt távozni. A háziak a sétájukból hazaérkezve összetalálkoztak a tolvajjal, aki az ellopott pénzt ijedtében eldobálta az udvaron, és mindössze a házigazda személyes iratait megtartva elmenekült.

Az idős asszony a tolvaj édesanyját ismerte korábbról, így a rendőrök hamar azonosították a férfit, akit az egyenruhások a bejelentést követő két órán belül elfogtak.

A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetése kapcsán részletes beismerő vallomást tett, a tőle lefoglalt személyes iratokat a hatóság eljáró tagja pedig visszaadta jogos tulajdonosának.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.