Kétszer lopott, a rendőrök elfogták

2020. 04. 14., k - 10:45
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Először édességet, a második alkalommal szeszes italt lopott egy oroszlányi üzletből a 24 éves tettes.

A járőrök 2020. április 13-án délután Oroszlányon igazoltattak egy kerékpárral közlekedő férfit. A rendőrök megállapították, hogy a helyi lakos ellen a Tatabányai Rendőrkapitányság és az Oroszlányi Rendőrkapitányság körözése van érvényben. Cs. Tamást előállították és a rendelkezésre álló adatok szerint az oroszlányi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A férfi a gyanú szerint még 2019. november 17-én egy oroszlányi áruházból szeszes italokat, majd pár nappal korábban édességeket lopott. A tettes a bűncselekmények elkövetését beismerte, ellene lopás vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A kihallgatását követően őt a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.