Kettős emberölés Hódmezővásárhelyen

2018. 05. 26., szo - 12:08
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Megölte szüleit egy helybeli nő és élettársa Hódmezővásárhelyen. A rendőrök a feltételezett elkövetőket egy órán belül elfogták, majd őrizetbe vették - hangzott el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság témában tartott sajtótájékoztatóján.

A tájékoztatót 2018. május 26-án dr. Piros Attila r. dandártábornok, megyei főkapitány, dr. Rádi Norbert r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes és dr. Harkai István alezredes, Hódmezővásárhely rendőrkapitánya tartotta.

Ezen elhangzott, hogy egy hódmezővásárhelyi tűzesetről érkezett bejelentés 2018. május 25-én hajnalban. A kiérkező tűzoltók két holttestet találtak az ingatlanban.

A megalapozott gyanú szerint az áldozatokkal lányuk és annak élettársa végzett még a tűzesetet megelőzően. Őket a rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták.

Ellenük több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A nyomozók a 47 éves nőt és az 53 éves férfit őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztetést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Két gyermeket rabolt ki, öt percen belül elfogták

Dunaújvárosban két tizenhárom éves fiútól vette el a náluk lévő értéktárgyaikat, majd megfenyegette őket az a helyi férfi, akit a részletes személyleírás alapján a rendőrök a bejelentést követően nyomban elfogtak, majd őrizetbe vettek.

 

Más útlevelével próbálkoztak

Embercsempészés miatt indult eljárás egy szerb-magyar kettős állampolgár ellen, aki két koszovói férfit próbált meg Magyarországra beutaztatni Röszkénél.