Kibérelte, szétbontotta

2018. 02. 14., sze - 14:01
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alkatrészenként akart értékesíteni egy korábban bérbe vett autót egy makói férfi. A rendőrök a gyanúsítottat tetten érték, majd elfogták.

A feltételezett elkövető 2017 decemberében bérelte ki az autót, azonban nem sokkal később úgy döntött, szétszereli azt és a darabokat értékesíti. Ehhez hozzá is látott, leszedte az első fényszórókat és a díszrácsot is. Ezt a jármű tulajdonosa a városban közlekedve látta meg, és 2018. február 13-án bejelentést tett a rendőrségen.

A bérlő még akkor is a jármű szétszerelésén dolgozott, amikor a makói járőrök a megadott helyszínre érkeztek. Addigra már hiányoztak az autó kerekei, ülései és ajtajai is. A férfit a rendőrök előállították, kihallgatása során beismerő vallomást tett.

Ellene sikkasztás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Makói Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.