Kifigyelte, lefülelték

2018. 08. 25., szo - 10:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A józsefvárosi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki értékmegőrző szekrények nyitókódjait figyelte ki és egy egyetemi előadóból is lopott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága 2018. június 14-én indított nyomozást egy ismeretlen férfi ellen, aki a délutáni órákban a Múzeum körúton egy egyetemi épület előadóterméből laptopot, majd egy héttel később egy józsefvárosi könyvtár értékmegőrzőjéből táskákat lopott. A könyvtárban az elkövető megfigyelte, hogy a látogatók milyen kóddal zárják le szekrényeiket, majd azokat a már megszerzett számkódokkal kinyitotta és ellopta a sértettek táskáit. 

A józsefvárosi nyomozók a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként megállapították, hogy a bűncselekményeket a 41 éves budapesti F. Patrik követte el, aki ellen elfogató parancsot adtak ki. A férfi végül augusztus 23-án önként feladta magát a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon, ahol lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!