Kifosztás gyanúsítottja őrizetben

2021. 01. 30., szo - 06:46
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 73 éves nőtől vett el pénzt egy férfi Békéscsabán. Paplanokat vitt be a lakásába és közölte az idős asszonnyal, hogy ki kell fizetnie azokat. A rendőrök négy nap alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható román állampolgárt.

Több tízezer forintot vitt el egy idős nőtől egy férfi 2021. január 25-én délelőtt Békéscsabán, a József Attila lakótelepen. A 73 éves asszony vásárlásból tartott hazafelé, amikor egy személygépkocsival közlekedő férfi mellé hajtott. Megkérdezte a nőt, hogy vihet-e a házukba szórólapot, majd követte és miután a nő kinyitotta a lépcsőházajtót, elkezdett paplanokat bepakolni a kocsijából a lépcsőházba. Az idős asszony elindult felfelé, az idegen utána ment, a vállánál fogva betolta a bejárati ajtón a lakásába és több csomagot letett nála. Közölte, hogy a paplanokat ki kell fizetni. A megfélemlített nő elővette a megtakarított pénzét, mire a férfi annak egy részét kivette a kezéből. A többit is meg akarta szerezni, de miután a nő sikítani kezdett, elmenekült. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei négy nap alatt azonosították és 2021. január 29-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható román állampolgárt. Paplanokat, késkészleteket és pénzt foglaltak le tőle. A 33 éves férfit a nyomozók kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és vizsgálják, hogy követhetett-e el további hasonló bűncselekményeket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.