Kifosztás miatt őrizetben

2021. 09. 01., sze - 11:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók azonosították és elfogták azokat a férfiakat, akiket kifosztással gyanúsít a hatóság.

A nyomozás adatai szerint a két gyanúsított 2021. augusztus 30-án 15 óra 30 perc körül, kedvező áron szőnyeget és párnát kínált megvételre, Debrecenben a Tócóskert városrészben az utcán, egy helyi lakosnak. A nő lakásán végül megegyeztek a vételárban, amit az asszony arany ékszerrel fizetett ki. A 66 éves sértett a férfiak távozását követően vette észre, hogy a többi ékszere is eltűnt.

A bejelentést követően a rendőrök azonnal megkezdték az elkövetők felkutatását. A beszerzett információk alapján a két román állampolgárt az elkövetéstől számított 24 órán belül azonosították és Miskolci Rendőrkapitányság rendőreinek közreműködésével elfogták.  A nyomozók a 21 éves férfiakat gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.