Kifosztotta

2017. 09. 07., cs - 08:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a debreceni rendőrök azzal a gyanúsítottal szemben, aki kifosztott egy alvó férfit.

A nyomozás adatai szerint egy 24 éves férfi 2017. május 13-án 17 óra körül Debrecenben, a Nagyállomás várótermében észrevett egy padon alvó férfit, aki mellé leült. A gyanúsított kihasználva, hogy a férfi alszik kivette és ellopta a sértett pulóverének zsebéből a pénztárcáját, a benne lévő több mint 200 ezer forinttal. A rendőrök a beszerezett információk alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták. V. Zsolt beismerő vallomást tett.

Vele szemben a Debreceni Rendőrkapitányság a kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást 2017. szeptember 6-án vádemelési javaslattal befejezte és az ügy iratait átadta a járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.