Kifosztotta idős áldozatát

2020. 01. 08., sze - 11:15
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök három órán belül elfogták azt a tompai lakost, aki egy 79 éves asszonyt vezetett félre azért, hogy a házába bejutva eltulajdonítsa a pénzét.

 

Bűncselekményről érkezett bejelentés 2020. január 7-én reggel a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Tompai Rendőrőrsére.

A feljelentés szerint alig fél órával korábban egy nő bement egy tompai ház portájára, ahol összetalálkozott az ingatlanban lakó 79 éves asszonnyal. Az ismeretlen személy önkormányzati dolgozónak adta ki magát, és azt állította, hogy ő fogja hozni a sértett ebédjét. Ezzel a csellel bejutott a házba, ahol az idős, koránál fogva mozgásában korlátozott áldozat figyelmét elterelte, majd eltulajdonította a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel és iratokkal együtt.  

A sértett személyleírása, valamint egy szemfüles szomszéd megfigyelése alapján a rendőrök még délelőtt elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 30 éves helyi lakost.

A nyomozók a nőt kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 

A csalók sok esetben adománygyűjtésre hivatkozva, vagy magukat közüzemi munkatársnak, önkormányzati dolgozónak kiadva, a háztulajdonosok jóhiszeműségét kihasználva jutnak be áldozataik ingatlanába, ahol a sértett figyelmét elterelve kutatják fel a pénzt, értékeket.

Kérjük, hogy az áldozattá válás megelőzése érdekében fogadják meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

  • Idegeneknek ne nyisson ajtót, ne engedje be őket még a ház portájára sem!
  • A kaput napközben is tartsa zárva, hogy illetéktelen személy ne léphessen be még az udvarra sem! A nyílászárókat is gondosan zárja! Ha elmegy otthonról, mindig ellenőrizze, hogy az ablakok csukott állapotban vannak-e!
  • Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt!
  • A közüzemi szolgálatók munkatársaitól minden esetben kérje el igazolványát, és kétség esetén telefonon, a szolgálatón keresztül ellenőrizze a látogató hitelességét!
  • Ismeretlen, magát önkormányzati dolgozónak, vagy a családsegítő munkatársának kiadó személyt ne engedjen be a házba! Szükség esetén – a személy beazonosítása érdekében – kérje hozzátartozója segítségét, vagy hívja fel a települési önkormányzat illetékesét vagy a körzeti megbízottat!
  • Amennyiben felmerül Önben, hogy csalóval van dolga, azonnal értesítse a rendőrséget az ismert segélyhívó számok valamelyikén!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.