Kihallgatták a nyírcsaholyi postást

2018. 02. 10., szo - 06:32
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mátészalkai rendőrök előterjesztést tettek a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai sikkasztás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták K. Gyula paposi lakost. A Nyírcsaholyban postai alkalmazottként dolgozó férfi a rábízott néhány százezer forint készpénzzel távozott ismeretlen helyre 2018. február 6-án. A körözött férfi elfogására azután került sor, hogy az egyik rokonaként bemutatkozó nő telefonon bejelentést tett a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra. Az asszony elmondta, hogy a férfi felvette vele a kapcsolatot és közölte, hogy külföldön van és egy Bécsből érkező vonattal tér haza, amely a mosonmagyaróvári vasútállomásra érkezik 2018. február 9-én reggel. A rendőrök a vasútállomásra mentek, ahol a bejelentés valósnak bizonyult. A férfit intézkedés alá vonták és megállapították, hogy azonos azzal a K. Gyula paposi lakossal, aki ellen a Mátészalkai Rendőrkapitányság sikkasztás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki. A rendőrök K. Gyulát elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és bűnügyi őrizetbe vették. A gyanúsított kihallgatása alatt a bűncselekmény elkövetését elismerte, elmondása szerint tettét hirtelen ötlettől vezérelve követte el. K. Gyula megmutatta a rendőröknek azt a mátészalkai helyet, ahová elrejtette az üres postai pénztárcát.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság előterjesztést tett az illetékes ügyészség felé, K. Gyula előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.