Kihasználták, hogy a sértett aludt

2017. 08. 09., sze - 11:36
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a három hajdúhadházi lakost, akik egy vonaton készpénzt és más értéktárgyat tulajdonítottak el egy 21 éves lánytól.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 32 éves B. Gyula és a 21 éves B. Krisztiánnal szemben kifosztás bűntett, míg 17 éves társukkal szemben rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást.

A nyomozás adatai szerint 2017. augusztus 6-án 4 óra 30 perc körül a Debrecenből Záhonyba közlekedő személyvonaton B. Gyula és B. Krisztián az egyik fülkében kihasználták, hogy a sértett elaludt, ekkor elvették a táskáját, amivel átmentek egy másik fülkébe, hogy értékek után kutassanak benne. A 21 éves lány időközben felébredt és a vonaton keresni kezdte táskáját, amely során meglátta a két férfit, akikre rászólt és visszakérte tulajdonát. Az elkövetők a kézitáskát visszaadták, azonban abból több tízezer forint készpénzt és egy elektronikai eszközt kivettek. A két férfi harmadik társa eközben bement abba a fülkébe, ahol a lány utazott és magához vette az otthagyott mobiltelefonját. A sértett fiútestvére meg akarta akadályozni, hogy a gyanúsított a mobiltelefont elvigye, ekkor a támadó a fiút ököllel megütötte és fojtogatta. A bántalmazást csak akkor hagyta abba, amikor a lány visszaérkezett és öccse védelmére kelt. A fiatalkorú ekkor a telefont elejtette, majd két társával együtt a hajdúhadházi vasútállomáson leszálltak a járműről és elmenekültek.

A sértettek továbbutaztak, majd a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon feljelentést tettek. A beszerzett adatok alapján a hajdúhadházi rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Gyulát, akit elfogtak és a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra előállítottak. Két társával szemben a rendőrség országos elfogatóparancsot adott ki. Amikor B. Krisztián és fiatalkorú társa megtudta, hogy a rendőrök keresik őket, önként feladták magukat 2017. augusztus 8-án a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon.

A három gyanúsítottat a nyomozók kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.