Kirabolt egy férfit Egerben

2017. 08. 09., sze - 15:26
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható noszvaji lakost.

Az Egri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egy 26 éves noszvaji lakossal szemben.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. augusztus 8-án 18 óra 30 perc körül Egerben, a Szarvas Gábor utcában egy általa ismert egri férfit bántalmazott, majd egyik zsebéből elvette pénztárcáját a benne lévő iratokkal és készpénzzel. A sértettnek orvosi ellátást igénylő sérülései keletkeztek.

Sz. József a helyszínről elfutott, majd néhány órával később otthonában elfogták a rendőrök és őrizetbe vétele mellett kihallgatták. A gyanúsított beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A nyomozók megtalálták és lefoglalták a pénztárcát is, továbbá előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.