Kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmény miatt rendőrkézen

2021. 05. 05., sze - 16:14
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 43 éves férfit gyanúsítottként kihallgattak a veszprémi nyomozók.

A Veszprémi Rendőrkapitányság a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indított eljárást kiskorú veszélyeztetése bűntett és szexuális visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 43 éves Veszprém megyei tartózkodási helyű férfival szemben.

Az eljárás adatai szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019 decemberében az interneten megismerkedett a fiatalkorú sértettel, a bizalmába férkőzött, a sértett részére lelki támaszt és pénzügyi segítséget is nyújtott. 

A gyanúsított ezt követően, 2020. augusztus 7-én megismerkedett a sértett édesanyjával, akivel látszólagos szerelmi viszonyba, majd élettársi kapcsolatba került annak érdekében, hogy a fiatalkorúval a közeli, bizalmas viszonyt fenntartsa, vele látszólagos apa-gyermek kapcsolatot alakíthasson ki. 

Az elkövetőt 2021. május 3-án a rendőrök elfogták, majd előállítását követően a Veszprémi Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozók őrizetbe vették a férfit, és kezdeményezésükre az ügyészség indítványozta letartóztatását, amit a bíróság 2021. május 5-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.