Kiszúrta egy autó kerekét egy táskáért

2018. 04. 14., szo - 07:43
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki kiszúrta egy parkoló autó kerekét, hogy később ellophassa az autóban lévő táskát.

A 47 éves szigethalmi V. János 2018. április 11-én 9 óra 30 perc körül Budapest XVII. kerületében, egy bútoráruház parkolójában megállt a robogójával, majd kiszúrta egy parkoló autó kerekét. Ezután a férfi a közelben várakozott, majd amikor az autó tulajdonosa beült a járműbe és észrevette, hogy az autó kereke hibát jelez, – az elkövető ezt kihasználva – kinyitotta a jármű ajtaját és ellopta az ülésen lévő táskát, benne a sértett pénztárcájával, bankkártyával, pénzével, mobiltelefonjával és személyes irataival együtt. V. János ezt követően a robogójával elhajtott a helyszínről.

A sértett értesítette a férjét, aki azonnal bemérte az ellopott telefon helyzetét, ami egy soroksári parkolót jelzett. Ezután értesítették a kerületi rendőröket, akik a parkolóhoz mentek és megtalálták az elkövető robogóját, majd kis idő elteltével V. János is megjelent, aki visszaadta a táskát. A rendőrök elfogták a férfit, majd előállították a XVII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol lopás és rongálás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rákosmenti nyomozók V. Jánost őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Az illetékes bíróság 2018. április 13-án a férfi lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el.


1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.