Kokaindílereket fogtak

2018. 11. 13., k - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük három férfit kábítószer-kereskedés, négy férfit kábítószer birtoklása miatt.

A nyomozás adatai szerint a 29 éves budapesti Sz. László 2018. november 10-én este a bulinegyedben – Budapest V. és VII. kerületében – szórakozóhelyek környékén kokaint adott el három férfinak. A rendőrök ekkor érték tetten és fogták el Erzsébetvárosban Sz. Lászlót, akinek a lakásán később nejlontasakokba porciózva 9,7 gramm kokaint, készpénzt és a kábítószer adagolásához használt eszközöket, digitális mérleget találtak. A rendőrök a vásárlóktól 4,23 gramm kokaint foglaltak le.

A nyomozók 2018. november 11-én hajnalban elfogták Ferencvárosban a 29 éves budaörsi H. Jánost, akitől Sz. László korábban a drogot vásárolta továbbértékesítés céljából. A rendőrök a dílernél közel 400 000 forint készpénzt találtak, majd a budaörsi lakcímén előre kiadagolva 18,97 gramm kokaint.

A kutatás közben érkezett egy fogyasztó is, aki H. János testvérét, a 31 éves budapesti H. Andrást kereste, hogy kábítószert vásároljon tőle. A rendőrök mindkét férfit elfogták, majd a budaörsi ház másik lakrészében további 59,4 gramm kokaint és 124 gramm marihuánát találtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói négy férfit kábítószer birtoklása miatt, míg H. Jánost, Sz. Lászlót és H. Andrást – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök előterjesztést tettek a dílerek letartóztatásának indítványozására.

""

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.