Körzeti megbízott forrónyomon

2021. 01. 28., cs - 06:51
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Adatot gyűjtött és személyismeretére hagyatkozott a ceglédi kmb-s, néhány óra alatt azonosította és elfogta a betöréssel gyanúsítható helyieket.

Nyitott ajtóval és 60 ezer forintos televíziója hiányával szembesülve riasztotta 2021. január 25-én délután a rendőröket az a tanyatulajdonos, aki másnap már megtalált készülékét, valamint hívatlan látogatóinak elfogását nyugtázhatta. A településrész körzeti megbízottja jelentős szerepet játszott az ügy viharos gyorsaságú felgöngyölítésében. Miután megtudta, hogy betörtek a tanyára, rövid idő alatt sikerült annyi adatot összegyűjtenie, ami személyismeretével párosítva elfogást eredményezett. Már aznap két lehetséges tettest előállított: egy 22 éves ceglédi férfit, és 34 éves nyársapáti illetőségű társát. Az ellopott tévét másnap egy helyi zálogházban lefoglalták, az elfogottak számát pedig a betörés felbújtójaként elszámoltatott 29 éves helyi férfivel bővítették. Utóbbi a betörés áldozatának fia, akiről kiderült hónapok óta sarcolta apja és a vele lakó vagyonát. Vitte és eladta, amit talált: kukoricát, laptopot, csirkéket, szögvasat, konzerveket, kameraszettet, pénzt, csavarbehajtót. Az összkár megközelíti a 710 ezer forintot. A gyanúsítása ezek alapján sikkasztás bűntettével, valamint üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével bővült.

A 22 éves férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését, a 29, valamint a 34 éves férfi beismerő vallomást tett. A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya kezdeményezi a három őrizetbe vett letartóztatását.

A ceglédi rendőrök gyanúja szerint a most őrizetbe vett férfiak bűnlajstroma további vagyon elleni bűncselekményekkel szélesíthető, ennek feltérképezése folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.