Közel 2 millió forint kárt okozó csalás

2021. 07. 20., k - 08:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a 36 éves férfi több mázsa mezőgazdasági terményt vett át jogosulatlanul a volt munkáltatója nevében. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrségen egy berettyóújfalui mezőgazdasági cég képviseletében tettek feljelentést 2020. november közepén. A jegyzőkönyv szerint egy férfi volt munkáltatójára hivatkozva három hónap alatt összesen 11 alkalommal károsította meg őket.

A rendőrök a feljelentést követően adatgyűjtésbe kezdtek és hamar beazonosították a feltételezett elkövetőt. A gyanú szerint a 36 éves férfi korábban valóban a cég egyik partnerének dolgozott. Időközben viszont megszűnt a munkaviszonya, ő azonban kihasználta, hogy a volt munkaadója megbízásából többször is járt a telephelyen. Az ott dolgozók abban a tudatban voltak, hogy a partnerük megrendelésének tesznek eleget, így minden alkalommal felpakolták a teherautóra a férfi által kért mennyiségű terményt.

A berekböszörményi lakos 2020. november 17-én jelent meg újra a telephelyen és ismét több mázsa terményt akart elszállítani. Nagy meglepetésére azonban a nyomozók még a helyszínen kérdőre vonták, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.

Gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.